Hírek Helyi hírek Normál helyi "A jegyek, bérletek ára nem emelkedhet"

"A jegyek, bérletek ára nem emelkedhet"

Szűcs Lajos, a Pest megyei közgyűlés elnöke nyilatkozott az MNO-nak az elővárosi közlekedés átalakításáról. A cikkben felsorolta az átállás körül felmerülő problémákat, de mint mondta, a "jegyek, bérletek ára nem emelkedhet".

"Pest Megyei Közgyűlés elnökétől megtudtuk: a Németh Lászlóné vezette NFM azért a Volánbuszt bízta meg a buszos utaztatás átvételével, mert a közlekedési törvény alapján 2016-ig a társaság élvez kizárólagos „szolgáltatói jogot” a buszközlekedés megszervezésében" - olvasható a riportban.

Szűcs Lajos több problémát is felsorol, amelyek nehezítik az átállást: "a Volánbusz valószínűleg nem fogja tudni lezárni azt a pályázatot, melyet azokra a járművekre írtak ki, melyekkel szállítani akarják az utasokat május elseje után. Az ugyanis már most biztosnak tűnik, hogy a cégnek nincs 130 felesleges busza, amivel ezt a pluszfeladatot meg lehetne oldani. További bonyodalmat okoz, hogy egyes elővárosi vonalakon maga a BKK is alvállalkozóknak szervezte ki a szolgáltatást, így velük is meg kell majd egyezni. Ezenfelül rögzíteni szükséges még, hogy át kell-e helyezni megállókat, lesz-e változás a menetrendekben és mennyivel változik a tarifa. Hiszen felmerül a kérdés, ha egy független szolgáltató, jelen esetben a Volánbusz nyeri el az üzemeltetést, miért ne emelhetné az egekbe a jegy- és bérletárakat saját belátása szerint."

A megyei elnök szerint jelenleg minden résztvevő egyetért abban, hogy a szolgáltatás színvonala és a jegyek, bérletek ára nem emelkedhet. Elmondása szerint született olyan javaslat is, mely egységes bérletkonstrukciót tartalmaz minden elővárosi közlekedési eszközre. "Ami biztos, hogy teljes az egység a tarifaárak megtartását illetően" - szögezi le Szűcs Lajos.

A cikk teljes terjedelmében pestmegye.hu-n olvasható.

Korábbi írásaink a témában:

- A Pest Megyei Közgyűlés is beszállt az egyeztetésekbe

- Tarlós: sikerült tisztázni a helyzetet

- Sok morcos ember a 169-es miatt

- A BKK visszavág: tülekedés a buszok körül

- A Volánbusz veheti át a 169-es járatot

- A Budakeszi önkormányzat sem tudott a busz-váltásról

{jcomments on}

pécelinfo.hu  hírek
Ma 2019. Február 17., Vasárnap, Donát napja van. Holnap Bernadett napja lesz.
facebook pécelinfo twitter pécelinfo Kövesd a pécelinfo-t a facebookon,  a twitteren és az ask.fm-en!