2010. Február 14. Vasárnap, 00:26

Már a múlt héten sem lehetett Budapest utcáin tágra nyitott szemmel járni, csak hunyorogva – és nemcsak a tél újabb és újabb égből hullajtott jeges ’áldása’ miatt - hanem attól a rengeteg égőpiros lufitól, amelyek egymást érve vakították el a még erre az ünnepre egyébként mit sem adó járókelő szemét is.
A reklámok futószalagjáról, hangosanbeszélőkből, óriásplakátokról buzdítanak bennünket az elárusítók: készüljünk, Valentin-nap jön, lepje meg kedvesét, szerelmét, barátnőjét.
Akik kicsit sem kedvelik a Valentin-napot, sokszor azzal védik ezen álláspontjukat, hogy mondvacsinált, külföldről átvett ünnepről van szó, és csak egy olcsó reklámfogás. Azonban ez azért ebben a formában nem teljesen igaz.
Nézzünk egy kis történelmet!
Szent Bálint napján tartják – főleg az angolszász országokban – a Bálint-nap ünnepét (angolul Valentine’s Day), amely Magyarországon az utóbbi másfél évtizedben Valentin-nap néven ivódott a köztudatba.
Bálint – itáliai ókeresztény vértanú – legendáját nálunk is ismerték és tisztelték már a középkorban. Gyógyító erőt tulajdonítottak neki a nyavalya ellen, de magyar szerelmi babonák is kötődtek e naphoz, amelyek főleg a fiatal lányoknak adtak férfifogó tanácsokat. Az egyik ilyen szerint, ha kilencmagú almát eszel, és magjait észrevétlenül a kiszemelt férfi zsebébe szórod, garantáltan beléd fog szeretni. Egy másik népi hiedelem pedig azt tartja: aki a Bálint-nap előtti éjfélkor a temetőben lődörög, állítólag meglátja leendő férjét.
Fontos megjegyeznem, hogy pl. Amerikában a Valentin-nap nemcsak a szerelem ünnepe, hanem a szereteté is. Ez azt jelenti, hogy az emberek a párjuk mellett a családnak, barátoknak, kollégáknak is küldenek képeslapot, vagy adnak apró ajándékot. Ez a nap azonban arra is alkalmas lehet, hogy a titokban imádott kedvesünknek név nélküli képeslapot küldjünk, kifejezve szerelmünket. Az meg már legyen az ő dolga, hogy kitalálja, ki is lehet a titkos hódoló.
