Hírek Helyi hírek Normál helyi Ó kapitány, kapitányom!

Ó kapitány, kapitányom!

Elég könnyen esek túlzásokba. A péceli Rutafa kórus komlói szereplése, és az ott kapott elismerések után viszont nincsenek túlzások, nincs hova túlozni.

 

A közösségi oldalakon már körbejárt a hír: a péceli gyerekek nemzetközi versenyen söpörtek be egy fődíjat és három különdíjat, több nemzetközi fesztiválra kaptak meghívást, köztük Kínába. A nemzetközi tagokból álló zsűri állva tapsolt a gyerekeknek, a mi gyerekeinknek.

A fellépéseken soha nem tudom eldönteni, hogy azért vagyok libabőrös, mert az én gyerekeim is énekelnek, vagy tényleg ilyen átütő a kórus hangzása. A komlói, jellemzően énektanárokból, karnagyokból álló, tehát hozzáértő közönség elismerő megjegyzései most minden kétséget eloszlattak. Ahogy a két kórus fellépése után megszólalt az Ave Maria a templomban, vagy ahogy nyolc kórus bemutatkozása után – amikor végig elemeztük a szülőkkel, hogy hú, ez jó volt, ez komoly versenytárs lehet - megszólal a Magos a Rutafa és betöltik hanggal az egyébként süket termet a péceliek, bennakadt a szó, megállt a levegő. A padok közti sugdolózás, hogy „szerintem, ezek eddig a legjobbak”, az idős apáca, aki végig ül, de a mieinknél felállva tapsol, a nyújtózkodó fejek, hogy „ezek kik?”, a fellépés után vadidegenek őszinte gratulációi, az elismerő duruzsolás a közönség soraiból, hogy ők „szívből énekeltek” – ezek örökre megmaradnak.

Szülőként jól ismerem a kórust, hozom és viszem a gyerekeimet (néha másokat is), elkapom a próbáról kiszűrődő hangokat, ott vagyok minden fellépésen, de a kulisszák mögé nem látok.  Most egy hosszú hétvégét töltöttem együtt a gyerekekkel, szülőkkel: ott ültem a behangolásnál, láttam a munkát, láttam a küzdelmet, az összezörrenéseket, a közös „szertartásokat”.

A küzdelem, a munka, a fáradtság - ezek mind közhelyek, nem is érdemes szót pazarolni rá. Ezen a szinten, ezek nélkül nem megy. De a „szertartások”, amitől különleges tud lenne ez a csapat. Soha nem fogom elfelejteni azt, amikor vasárnap, készülődve a gálára, a gyerekek összegyűltek a sikondai gyerektábor magas fái alatt. Közösen elénekelték az Evening rise-ot ¬(hülye hasonlatért nem kell a szomszédban mennem, de ez olyasmi, mint az amerikai focistáknál a csatakiáltás a meccs előtt, csak sokkal szebb). Lecsendesedtek. A karnagynő beszédet tartott nekik a méltóságról, a zsűri döntésének tiszteletben tartásáról, a felemelt főről, az esetleges beszólások, kritikus megjegyzések kezeléséről. És a mi gyerekeink így, felemelt fővel vonultak a színpadra. Méltóságteljesen, fegyelmezetten, mintha a díj már nem is számítana annyira.

Nyilván mindenki ismeri a Holt költők társasága című film zárójelenetét. A filmben a diákok a legvégső pillanatban is kiállnak tanáruk, „kapitányuk” mellett. Nekünk (gyerekeknek, szülőknek, a városi kórus összes tagjának) is van egy kapitányunk, Szilágyiné Szalai Zsuzsa karnagynő. Zsuzsa a gyerekek és szülők feltétlen bizalmát már régen, a péceliekét pedig – ha korábban még nem –, bízom benne, hogy most végleg elnyerte.

Erdős Szabolcs



pécelinfo.hu  hírek
Ma 2017. Október 19., Csütörtök, Nándor napja van. Holnap Vendel és Irén napja lesz.
facebook pécelinfo twitter pécelinfo Kövesd a pécelinfo-t a facebookon,  a twitteren és az ask.fm-en!