Hírek Helyi hírek Normál helyi A BKK visszavág: tülekedés a buszok körül

A BKK visszavág: tülekedés a buszok körül

Január 7-én délután tájékoztató email-t kapott Pécel önkormányzata a BKK-tól a városhatárt átlépő buszok üzemeltetésének átadásáról. A hozzánk eljuttatott levél szerint még a BKK sem tudott mindent, nem ismeri a döntés szakmai hátterét és tárgyalásokat kezdeményez.

A tájékoztató levél azzal kezdődik, hogy az érintett autóbuszvonal  három "ellátási felelős törvényi feladatait" (sic) látja el. Magyarán a 169-es egyszerre számít Pécel és Budapest közötti helyközi járatnak, Budapest területén helyi járatnak, Pécel területén pedig szintén helyi járatnak.

"Miután a Volánbusz által kiírt tenderek sem a Fővárossal, sem a BKK-val nem voltak egyeztetve, így az abban foglalt tartalmakat nem tudjuk kommentálni." - olvasható a nem éppen derűs felütés.

A BKK a levélben hangsúlyozza az együttműködés és az egyeztetések fontosságát, egyben kifejezi szándékát, hogy tárgyalásokat kezdjen az NFM-el, mivel az "NFM állásfoglalás mögötti részletesebb szakmai háttérinformációkat" ők sem ismerik.

A levélíró szerint szükséges, hogy a "közlekedés integráltan valósuljon meg", azaz útvonalakat, menetrendeket egyeztessenek, a kapcsolódó vonalak ütemezését kapcsolják össze stb. Vitáznak azzal az állítással is, hogy a Volánbusz Zrt. olcsóbban tudná üzemeltetni a vonalat. "Ahhoz azonban, hogy egy ilyen átállás, a szükséges feltételek biztosításával, összességében drágább vagy olcsóbb lenne, mint a jelenlegi üzem, a részletes vizsgálatokig nem mondható meg. Eddigi kalkulációink alapján hasonló vonali körülmények között a Volánbusz és a BKV nagyon hasonló üzemeltetési hatékonysági, fajlagos költségi mutatókat produkál, így az esetleges átállás költségeit, hatásait részletesen vizsgálni kell. Ennek nem kívánunk elébe menni, fenntartásaink vannak az átállás egyszeri költségei kapcsán, de a részletes egyeztetéseket nélkülözhetetlennek tartjuk, addig erről érdemi információ nem adható." - ovlasható a levélben.

A levél végén a BKK kifejezi egyeztetési szándékát, hiszen "a járatok által kiszolgált feladatok tekintetében Önök (önkormányzat-szerk.) és a BKK is rendelkezik illetékességgel".

Frissítve: A teljes levél a pecel.hu honlapon is olvasható.

Kapcsolódó írások:

- A Volánbusz veheti át a 169-es járatot

- Budakeszi önkormányzata sem tudott a busz-váltásról

{jcomments on}

pécelinfo.hu  hírek
Ma 2019. November 15., Péntek, Albert és Lipót napja van. Holnap Ödön napja lesz.
facebook pécelinfo twitter pécelinfo Kövesd a pécelinfo-t a facebookon,  a twitteren és az ask.fm-en!