Polgármester válaszol "Számtalan rossz alku, amiből nehéz most kijönni"

"Számtalan rossz alku, amiből nehéz most kijönni"

A péceli közvéleményt elsősorban a termálberuházás néven elhíresült ügy foglalkoztatja. Az elmúlt héten az ATV "TV ügyvédje" c. műsora is foglalkozott a kérdéssel. Hogy jutottunk idáig, mik az ügy fontosabb mérföldkövei?

A történet azzal kezdődik, hogy az érintett területen található víz nem is termálvíz. A víz 30 fokos, termálfürdőnek nem használható. A kutat egyébként még Márkus János polgármestersége alatt furatták, a termálpark ötlete is ekkor merült fel. Benkovics Gyula következő polgármester pedig már termál makettel kampányolt, ekkor már konkrét elképzelés volt a területre. Az önkormányzat új vezetése értékesítései pályázatot írt ki. Ezen a pályázaton egy izraeli cég mellett az Oak Quality Kft. indult. Az izraeli cég egyből letette volna a vételárat, és több szempontból is előnyösebb ajánlatot nyújtott be. A három milliárd forintos beruházáshoz pedig mindenképpen stabilabb pénzügyi háttérrel rendelkezett mint egy 3 millió forintos törzstőkével alapított kft. A pályázaton mégis az Oak Quality Kft. nyert, aki nem sokkal korábban a város közétkeztetési pályázaton is nyertesként lett kihirdetve. A pályázat feltétele volt egyébként bankgarancia nyújtása is - ami most lehívható biztosítékul szolgálhatna - aztán a nyertes Oak Quality Kft-nek már valahogy ezt is elhalasztották.

A területet két részre bontották - összhangban a Budapest agglomerációs törvénnyel, ami korlátozza az egyben belterületté nyilvánítható területek nagyságát - majd elkezdődött a telekértékesítés. Mellékesen jegyzem meg, hogy az így keletkező két területre - számomra érthetetlen módon - különböző vételárat állapítottak meg, az egyikre 1880 Ft/m2-t, a másodikra 4550 Ft/m2-t. Ennyibe került tehát az önkormányzatnak. Az étkeztetési és területeladási szerződést hamarosan összefésülték, így a vállalkozó tulajdonképpen élelmiszerrel fizetett. Az, hogy milyen botrányos árakon számolták az élelmiszert, már köztudott. A vételár töredékét fizették csak "pénzben".

2010 február környékén - részben a gazdasági válság miatt - a telekértékesítés megtorpant, megállt a kivitelezés, az önkormányzattal való együttműködés sem volt már olyan gördülékeny. Információnk szerint eddig egyébként egyetlen alvállalkozót sem fizettek ki, a terveket készítő irodákat sem. Októberben felállt az új képviselő testület és novemberben a testület szavazott a kapcsolódó szerződések felmondásáról azok túlzott értékaránytalansága miatt.

A TV ügyvédje műsorban az Oak Quality Kft. képviselője megjegyzést tett egy megállapodásról. Mi ennek a tartalma?

Megállapodás még nincs. Jelenleg tárgyalások folynak a vállalkozó és a mi ügyvédeink között az eredeti állapot visszaállításának lehetőségeiről. Ez két lépésben történhet. Első körben az eddig befolyt vételárért az önkormányzat visszavásárolja a területet. Második körben tárgyalnunk kell a vállalkozó értéknövelő beruházásairól. Ezt értékbecslők fogják felmérni. Az ügyvédek még dolgoznak a megállapodási szerződésen. A kialakult vételárnál azonban figyelembe kell venni, hogy több telket például "közművesítetten" adtak tovább. Ezeket a kötelezettségeket nekünk tisztán kell látni.

Mikor zárulhat az ügy?

Ennek az évnek a végére állhat vissza az alaphelyzet, az értéknövelés elismerése legkorábban jövőre várható. Fontos hangsúlyozni, hogy tekintettel kell lennünk arra, hogy már eddig is jelentős számú telket - kb. 100 fölött - értékesítettek többek között pécelieknek, továbbá a péceli alvállalkozókat sem fizették ki. Az önkormányzat értük is felelősséggel tartozik.

Az Önkormányzat mit kezd a telkekkel? Lesz ott valaha termál vagy uszoda?

Ahogy mondtam már, termálfürdőnek nem alkalmas az ottani víz. Uszodát a városnak nem éri meg üzemeltetni. A területet értékesíteni fogjuk, akár egyben akár telkenként.

Az elmondottak alapján a városvezetés energiáinak nagy részét lekötik az eddigi ügyek vizsgálatai.

Ez nincs teljesen így, de a legnagyobb problémánk, hogy van két nagy pályázat: a városközpont fejlesztése és a szennyvíztisztító bővítése. Ezek jelentős önerőt igényelnek. A korábbi városvezetés 3 milliárd forintos adósságot halmozott föl, 20 évre előre elköltötték a pénzt. Mindezt úgy, hogy az állami források egyre csökkennek. Ezért kell intézményeket összevonni. Mindezt a spórolás jegyében kell megtenni. Egyébként a Ráday gimnázium felújítása is több pénzt vinne, ezért is van szükség a Szemerével való összevonásra. Másodsorban ez a lépés akár a középfokú képzés minőségi emelkedésével is járhat Pécelen.

Az előző városvezetés beleugrott öt pályázat lebonyolításába (Petőfi iskola fűtésrekonstrukciója, Bölcsőde bővítése, Polgármesteri Hivatal akadálymentesítése, Városközpont rekonstrukció, Szennyvíztisztító bővítése), ezeknél az önerőt igazolni kell. Kíváncsi lennék milyen módon sikerült itt a pályázatoknál egyébként kötelezően elvárt módon igazolni a saját forrás rendelkezésre állását. Az előző testület tagjai többször felvetik, hogy 90 millió forintos tartalékot hagytak hátra a városközpont rekonstrukció beruházásra. Ez igaz, de az önkormányzatok intézményeiben dolgozók bérének kifizetésére mégsem volt pénz. Számtalan rossz alku, amiből nehéz most kijönni.

A másik sokakat foglalkoztató kérdés a Lidl beruházás aktuális állása. Korábban elhangzott már, hogy a mostani piactér helyén egy Lidl áruház épülne. Hogy áll a beruházás előkészítése?

A Lidl kereste meg az önkormányzatot, hogy egy korszerű, kifejezetten ide tervezett, városképhez illeszkedő áruházat építenének. Ajánlatukban szerepel még egy játszótér, egy közpark és egy fedett piactér kialakítása is. A területen ugyanakkor jelenleg több üzlet is működik ezért megkerestük az érintett tulajdonosokat, hogy mennyiért értékesítenék az épületeket. A piactér telke ugyanis önkormányzati tulajdonban van, míg a felépítmény az üzlettulajdonosoké. A kapott visszajelzések irreálisan magas árakról szólnak, ez jelenleg elfogadhatatlan. Az önkormányzat élhet még a kisajátítás lehetőségével, de csak akkor ha a fejlesztés közérdeket szolgál.

A Lidl-lel ugyanakkor még tovább folynak a tárgyalások, hiszen az áruház nyitás mellett felmerült még, hogy egy Cerbona gyárat is ide telepítenének. Ez 340 munkalehetőséget biztosítana a városban. Ha a piactér nem jön össze, akkor felmerülhet még a Ráday gimnázium épülete mint lehetséges beruházási terület. Jövő héten még folytatódnak az ezzel kapcsolatos egyeztetések (az interjú 2011. 04. 08-án készült). Az önkormányzat tehát be van szorítva, de a vonzó ajánlatokat mérlegelnünk kell.

Az biztos, hogy a körforgalomtól Maglód felé vezető városrészt kulturális központként szeretnénk kezelni, míg a körforgalom, Baross utca, benzinkút, Kovács utca szakaszt egyfajta kereskedelmi központtá fejlesztenénk.

Van még valami amit kihagytunk, de fontos lenne beszélni róla?

Fontosnak tartanám még, hogy beszéljünk a közbiztonságról, közrendről. A Petőfi utcában megint rendre szétzúzzák a telefonfülkéket, az Általános iskola udvarán reggel törött üvegeket kell összesöprögetni, szétszaggatják a kerítést. Buszvárók ablakai vannak rendszeresen betörve. Nem hiszem el, hogy a lakók ezt nem veszik észre és azt sem hiszem el, hogy tizenéves fiatalok így megfélemlíthetnek valakiket. Javaslom ezeknek a gyerekeknek, hogy iratkozzanak be karate iskolába és vezessék le ott az energiájukat. Megkockáztatom: mindez a szülők felelőssége. Nem a rendőrségtől és a hatóságoktól kell elvárni a nevelést.

Előkészítés alatt van egyébként egy Rend rendelet. Rend lesz. Meggyőződésem, hogy rendben lehet rendszert építeni.

pécelinfo.hu  hírek
Ma 2024. Október 22., Kedd, Előd napja van. Holnap Gyöngyi napja lesz.
facebook pécelinfo twitter pécelinfo Kövesd a pécelinfo-t a facebookon,  a twitteren és az ask.fm-en!